Vegán főzőkurzus + mennyei csokis brownie recept

Ma már egyre inkább elterjedt az egész világon és így Magyarországon is, főleg Budapest és környékén a növényi alapú táplálkozás. Sokan nyitottan állnak a témához és az a tapasztalatom, hogy a nem vegán, “húsevő” barátaink is kifejezetten várják, amikor hozzánk jönnek vendégségbe. Az biztos, hogy mindenki jóllakottan távozik.

A vegán fogások mindenkinek jók

Tehát egyre inkább azt látom, hogy az egyébként nem vegán életmódot követő emberek is nagyon szívesen esznek vegán fogásokat vagy jönnek el velünk kifejezetten vegán étterembe. Ebből is jól látszik, hogy bárki számára készíthető nagyon ízletes, laktató fogás tisztán növényi alapanyagokból. Ezért is tartom remek ötletnek – nem csak vegánok számára – a vegán főzőkurzusokat kezdőtől a haladó szintig.

Vegán főzőkurzus nem csak vegánoknak

Én ugyan vegánként vettem részt egy ilyen remek főzőkurzuson, viszont meglepő módon nagyon vegyes volt a társaság. Volt köztünk vegán, vegetáriánus és húsevő is, aki például a menye kedvéért iratkozott be a kurzusra 🙂 Egy dolog közös volt: mindenki szeretett enni és nyitott volt, hogy elsajátítson valami újat a növényi receptek sokaságából.

Én nem kezdő szakácsként érkeztem Zizikalandjai főzőkurzusára, mégis tudott újat nyújtani, amit a mai napig hasznosítok a konyhámban.
Folyamatosan érdekes tippeket oszt meg velünk Zita, a főzőkurzus vezetője, aki egy csodaszép világos konyhában és étkezőben tartja a főzőkurzusokat.

Vegán menü

Több féle kurzus közül lehet válogatni, a brunchtól kezdve, a desszerteken át egészen a nagy családi ebéd témakörig, de vannak tematikus, például ázsiai főzőtanfolyamok is. Én a családi ebédek, vacsorákat választottam és nem bántam meg! Leírva a menüt, már a gondolattól is összefolyik a nyál a számban.

Ezt az ínycsiklandó menüt készítettük majd fogyasztottuk el közösen:

  • Nagyon zöld pesto mártogatós zöldségekkel
  • Kókuszos csicseriborsó dahl sült füstölt édesburgonyával
  • Saláta koktélparadicsommal
  • Brownie csavarral

Csokis brownie recept

És most megosztom Veletek Zita engedélyével ezt a mennyei, krémes, szaftos csupacsokis brownie receptet. Ne lepődjetek meg az összetevőkön – először én is meglepődtem, higgyétek el, így tökéletes, ahogy van és az édesburgonya nem érezhető benne.

HOZZÁVALÓK (4 FŐRE)

  • 600 g édesburgonya (meghámozott súly), felkockázva
  • 100 g gluténmentes zabliszt
  • 80 g darált mandula
  • 16-18 db puha, aszalt datolya (mérettől függ és, hogy mennyire szeretnénk édesre)
  • 7 evőkanál kakaópor/karobpor
  • 6 evőkanál juharszirup
  • 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír (szobahőmérsékletű)
  • 2-3 evőkanál rizstej
  • csipet só

HOZZÁVALÓK A CSOKIÖNTETHEZ

  • 2 evőkanál kakaópor/karobpor
  • 2 evőkanál extra szűz kókuszzsír
  • 2 evőkanál mandulavaj/tahini
  • 1-2 evőakanál juharszirup

ELKÉSZÍTÉS

Az édesburgonyát pároljuk puhára egy vízzel teli lábas felett kb. 20 perc alatt. Tegyük a robotgépbe és pürésítsük simára a datolyával. 
Melegítsük elő a sütőt 180C fokra.
Egy tálban keverjük össze a zablisztet, a darált mandulát, a kakaót és a sót. Adjuk hozzá a pürésített édesburgonyát, a juharszirupot, a kókuszzsírt és a rizstejet. Keverjük simára. Sűrű, nem folyós tésztát kell kapnunk.


A kis tepsit béleljük ki sütőpapírral (ha szilikon formát használunk, akkor nem kell kibélelni) és kanalazzuk bele a tésztát. Tegyük a sütőbe és süssük 180 fokon kb. 25-30 percig. Végezzünk próbát, ha nem ragad semmi a késre, akkor jó. Hagyjuk kihűlni a formában (ekkor ragad jól össze).
Az öntet hozzávalóit olvasszuk össze egy lábasban közepes láng felett. Tegyük hűtőbe, hogy egy kicsit szilárduljon, majd öntsük rá a tepsiből kifordított brownie-ra. Várjunk egy kicsit, hogy szilárduljon az öntet, majd vágjuk kockákra. 

Ha kedvet kaptatok Ti is Zizikalandjai főzőkurzusára, ide kattintva nézzétek meg az éppen aktuális kurzusokat, amik elég hamar betelnek általában, szóval érdemes résen lenni 😉

Én nagy szeretettel ajánlom ezt a tanfolyamot vegánoknak, húsevőknek, férfiaknak és nőknek, saját részre vagy ajándékba kupon formájában.

A Zizikalandjai oldal eredetileg blogként üzemel, mert aki esetleg nem tudná, Zita ma Magyarország egyik legnépszerűbb vegán gasztrobloggere és az oldalán számtalan recept található. Két könyve is megjelent a témában, nekem mind a kettő megvan és nagyon szeretem őket, azokat is megtaláljátok az oldalán.

Ha voltatok már Zizi főzőkurzusán, osszátok meg velünk is tapasztalataitokat.

A fenti tartalom nem szponzorált, a véleményem kizárólag saját tapasztalatomon alapszik. A fotókat Nagy Zita készítette és bocsátotta a rendelkezésemre.

Ha érdekelnek a hasonló témájú cikkek, szívesen olvasnál vegán receptekről és az egészséges, tiszta, növényi alapú táplálkozásról és szépségápolásról, kattints ide.

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért, támogatásért hálás vagyok. 

Köszönöm

Mit eszik a vega gyerek? – gondolatok, ötletek kedvenc szakácskönyvemből

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik merik vállalni és utat törni a vegán táplálkozás létjogosultságát illetően. Mert a növényi alapú étrendnek igenis van létjogosultsága, akkor is, ha várandós vagy és akkor is, ha babádról, kisgyermekedről van szó. Continue reading “Mit eszik a vega gyerek? – gondolatok, ötletek kedvenc szakácskönyvemből”

Felké-SZÜLÉS I Életmód és táplálkozás kismamaként

Tiszta szívemből azt kívánom minden Nőnek, hogy olyan csodálatos és áldott legyen az a bizonyos 9 hónap, mint amilyen nekem volt. Terhességről szó sincs, nem is szeretem ezt a szót, szerintem nem szép megfogalmazás. Continue reading “Felké-SZÜLÉS I Életmód és táplálkozás kismamaként”

Mit használok cukor helyett?

Előző bejegyzésemben ígértem, hogy megosztok néhány általam használt természetes édesítőt, melyek segítségével búcsút inthetsz a cukornak. Ha nem bírsz lemondani az édes ízekről, az alábbi édesítőkkel könnyedén helyettesítheted a cukrot, egy idő után pedig egyre kevésbé fogod majd kívánni. Nem is olyan sok idő elteltével pedig leszámolhatsz a cukorfüggőséggel, melybe az emberek nagy része beleesik. Nehéz legyőzni a cukor iránti vágyat, de nem lehetetlen. Én vagyok rá az élő példa, nálam jobban senki nem imádta a cukrot és az ipari édességeket… Continue reading “Mit használok cukor helyett?”