Mit eszik a vega gyerek? – gondolatok, ötletek kedvenc szakácskönyvemből

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik merik vállalni és utat törni a vegán táplálkozás létjogosultságát illetően. Mert a növényi alapú étrendnek igenis van létjogosultsága, akkor is, ha várandós vagy és akkor is, ha babádról, kisgyermekedről van szó.

TUDOMÁNYOS ÁLLÁSFOGLALÁS

Ezt ma már nem csak én, vagy más vegán édesanyák vagy blogerrek állítják, hanem a tudomány is megerősíti, hogy:

A növényi alapú étrend elfogadott táplálkozástudományi és dietetikai irányzat, bár sokan még mindig kritikai megfontolásokkal illetik. Számos tudomány bizonyítja, hogy a helyesen összeállított növényi alapú étrend minden szempontból kielégítő, adott esetben a várandós kismamáknak és a születendő vagy már megszületett gyermekeik számára is.

Olvasható Nagy Zita, Mit eszik a vega gyerek? című hiánypótló könyvében, Prof. Dr. Figler Mária egyetemi tanár, Szabó Zoltán szakoktató és Erdélyi Attila III. éves dietetikus hallgató álláspontja a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Intézet képviseletében.

Az USA-ban -számos más Európai ország mellett- hivatalosan is elfogadták a növényi étrend létjogosultságát, így ősztől a közoktatásban már kérni is lehet vegán étrendet. Ez óriási lépés és elismerés, remélem, Magyarországon is hamarosan eljutunk ide (én a magam részéről minden tőlem telhetőt megteszek 😉 ) – bár tovább mennék és felmerül a kérdés, hogy az a vegán étrend milyen minőségű, ugyanis nekünk legalább ugyanolyan fontos szempont, hogy az az étel tiszta, adalék-, cukor-, finomított liszt- és vegyszermentes legyen.

A KÖNYVRŐL ÉS SZERZŐJÉRŐL

Zita – egyébként második – könyvére visszatérve, nem is tudom,  mikor vártam ennyire könyvet. Az a megtiszteletés ért, hogy ott lehettem már a könyvbemutatón a Boook kiadónál. A kiadóról csak annyit, hogy igazán egyedi szerintem a magyar piacon; már “irodájukba” belépve is különleges atmoszférája van, mosolygós munkatársakkal. A könyvek pedig, ami a Boook kiadó szárnyai alól kerülnek ki, nagyon különlegesek, érdemes nézegetni a kínálatot.

Zitáról, a könyv írójáról érdemes tudni, hogy közel 10 éve növényi alapú étrenden él, két csodálatos vegán kisfia van, akik kicsattannak az erőtől és egészségtől – csakúgy, mint az én Noelem. Élelmiszeripari mérnökként végzett a Szegedi Tudományegyetemen később pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központban szerzett természetgyógyász képesítést. Ezen felül 2009 óta vezeti gasztroblogját Zizikalandjai névvel. 2016 végén jelent meg első, Vegán reggelik című szakácskönyve.

Maga a könyv pedig kis méretével nagyon praktikus, gyakorlatias és nem utolsó sorban szép, olyan jó minőségű papírral, hogy élvezet lapozgatni. A fotókat mind Zita készítette, kisfiai közreműködésével. Vannak benne hasznos ötletek kifejezetten a vegán gyermekek táplálását illetően, valamint kamratippek is a tudományos állásfoglalás mellett. A könyv egyébként fogásonként van fejezetekre bontva:

  • REGGELIK
  • EBÉDEK
  • VACSORÁK
  • PARTIK, DESSZERTEK
  • ALAPRECEPTEK

És ami a legjobb benne, hogy nem csak vegánoknak és nem csak gyerekeknek ajánlom, hanem bárkinek, aki szívesen kipróbálna új,  tiszta ízeket.

ÖTLETEK, INSPIRÁCIÓK

Már legalább 10 receptet elkészítettem részben vagy egészben. Íme néhány fotó és ötlet a finom fogásokhoz.

Ezért a receptér örökké hálás leszek Zitának :D Vegán sajtszósz, ami az eredeti receptben tésztával van tálalva, én "sajtfondüként" t(ettem).
Ezért a receptért örökké hálás leszek Zitának 😀 Vegán sajtszósz, ami az eredeti receptben tésztával van tálalva, én “sajtfondüként” (t)ettem.
A kis "vega szerek" is letesztelte, Noel odavan érte, itt éppen nyers brokkolival fogyasztja.
A kis “vega gyerek” is letesztelte, Noel odavan érte, itt éppen nyers brokkolival fogyasztja.
Zöldborsós kölesfasírt Zita könyvéből, mellé fokhagymás-söréletszőpelyhes fodrost kelt pároltam, ami egyébként szitén Zita ötlete a blogjáról.
Zöldborsós kölesfasírt Zita könyvéből, mellé fokhagymás-söréletszőpelyhes fodros kelt pároltam, ami egyébként szintén Zita ötlete a blogjáról.
Ismerkedés a tempéhvel (fermentált szója) Zita receptje alapján. Mindannyian imádjuk. Eddig nem ettünk szóját, de alkalmanként biztosan helyet kap az asztalunkon. Mellé humuszt és grillezett zöldségeket tálaltam.
Ismerkedés a tempéhvel (fermentált szója) Zita receptje alapján. Mindannyian imádjuk. Eddig nem ettünk szóját, de alkalmanként biztosan helyet kap az asztalunkon. Mellé humuszt és grillezett zöldségeket tálaltam.
Íme még egy fasírt, de ezúttal zöldfűszeres falafel formájában. Mellé édesanyám nagyon finom, vegán, friss tökfözelékét ettük. Nyamm.
Íme még egy fasírt, de ezúttal zöldfűszeres falafel formájában. Mellé a Nagyi finom, vegán, friss tökfőzelékét ettük.  Nem hiszi el magáról, hogy milyen finom vegán tökfőzeléket készít, pedig így van – tejföl nélkül az igazi 😉 Bár Ő csak annyit szokott mondani: Regikém, ha Nektek így jó, én szívesen megcsinálom 🙂 Mi pedig nagyon örülünk neki. Nyamm.
Csilis bab, csili nélkül a "vega gyerekre" való tekintettel. Nézzétek csak! Szív alakú babérlevél.
Csilis bab, csili nélkül a “vega gyerekre” való tekintettel. Nézzétek csak! Szív alakú babérlevél.
Végül pedig egy imádnivaló desszert, amit Zita könyvében banánkásaként szerepel reggeliként. Nálunk ez rendszeres délutáni fagyi-desszert.
Végül pedig egy imádnivaló desszert, ami Zita könyvében banánkásaként szerepel reggeliként. Nálunk ez rendszeres délutáni fagyi-desszert.
A recept egyszerű, de nagyszerű. A fagyi alapját a fagyasztott banán szolgáltatja, a kis golyók pedig datolya, mandula és fűszerek összegyúrásából készültek. Került még bele egy kis 80%-os étcsokoládé.
A recept egyszerű, de nagyszerű. A fagyi alapját a fagyasztott banán szolgáltatja, a kis golyók pedig datolya, mandula és fűszerek összegyúrásából készültek. Került még bele egy kis 80%-os étcsokoládé.

Ha kedvet kaptatok Zita fantasztikus szakácskönyveihez, itt 20% kedvezménnyel tudjátok megrendelni. Nézzétek meg másik, Vegán reggelik című könyvét is. Valamint szeretettel ajánlom blogját a már említett www.zizikalandjai.com oldalt.

Ha érdekelnek a hasonló témájú cikkek, szívesen olvasnál vegán receptekről és az egészséges, tiszta, növényi alapú táplálkozásról illetve szépségápolásról, kattints ide.

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért, támogatásért hálás vagyok. 

Köszönöm