Vegán kőrözött

Annyira boldog vagyok, hogy vegánként sem kell lemondani a “hagyományos” ízekről. Próbáljátok ki ezt a receptet, és kínáljátok meg “nem vegán” ismerősötöket is, észre sem fogja venni a különbséget, garantálom.

Régen imádtam a kőrözöttet, mióta nem eszünk tejterméket, pedig rá sem gondolok. Nem hiányzott. Viszont egyik nap eszembe jutott, hogy ha kölesből ilyen isteni “túró”gombócot tudok készíteni, miért ne próbálhatnám meg a kőrözöttet is. Azóta már kétszer készítettem, úgy gondolom, állandó étel lesz a listán, ugyanis férjem és kisfiunk is imádja.

P1160048

HOZZÁVALÓK: 

  • 1 rész köles (nálam most fél csésze)
  • 2 rész víz (egy csésze)
  • fél citrom leve
  • 2-3 evőkanál növényi joghurt
  • őrölt pirospaprika
  • fél kiskanál köménymag
  • fél vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma

ELKÉSZÍTÉS:

  1. A kölest egy szűrőben alaposan mosd át, csöpögtesd le.
  2. A kölest a vízzel és körülbelül egy csapott kiskanál sóval alacsony lángon, fedő alatt főzd puhára. Közben-közben érdemes megkeverni, mert a köles “hajlamos” odaragadni az edény aljára. Javaslom, inkább főzd túl, ne legyen pergős a köles, könnyebb lesz majd szétnyomkodni.
  3. Ha megfőtt a köles, hagyd teljesen kihűlni.
  4. Vágd fel apróra a hagymát, fokhagymanyomóval nyomd ki  fokhagymát és a paprikával, köménymaggal, pirospaprikával, ha kell még pici sóval és a joghurttal alaposan keverd össze, villával nyomkodd szét, míg nem éred el a kívánt állagot.
  5. Hűtőben napokig eláll.

P1160052

EXTRA TIPPEK: 

  • Kísérletezgess bátran az arányokkal. Az 1 rész köles – 2 rész víz szerintem tökéletes, minden más, a citromlé, a fűszerezés ízléstől függően eltérhet.
  • Ha nem szereted az egész köményt, helyettesítsd őrölt köménnyel.
  • Én házi készítésű natúr kókuszjoghurttal készítem (nem lesz kókusz íze), de boltban lehet vásárolni növényi joghurtokat. Pl. Alpro márka, bár én személy szerint nem szeretem a szóját és sok adalék is van bennük, de állítólag most megjelent egy szójamentes Alpro kókuszjoghurt, amiben adalék sincs (Tescoban lehet kapni, de én még nem láttam). Ezen kívül ajánlom még esetleg a Hideg Nyalat natúr joghurtját, egyszerűen isteni!
  • A savanykás íz elengedhetetlen a tökéletes kőrözött eléréséhze, ez függ a citrom méretétől, és hogy mennyire lédús a gyümölcs, fontos, hogy savanykás legyen a “túró”.

TÁLALÁS: Mivel öngamágban is igen laktató eheted kizárólag zöldségekkel. Így nem csak vegán, hanem gluténmentes is lesz étkezésed. Még ha nem is vagy érzékeny, nem árt időnként “tehermentesíteni” a szervezetet.

Ha kipróbáltad, írd meg tapasztalataidat, esetleg “nem vegán” kóstoló véleményét 🙂

Ha érdekelnek a hasonló témájú cikkek, szívesen olvasnál vegán receptekről és az egészséges, tiszta, növényi alapú táplálkozásról illetve szépségápolásról, kattints ide.

 

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért hálás vagyok. 

Köszönöm

 

 

2 thoughts on “Vegán kőrözött

  1. Minie, említed a ‘HÁZI KÉSZÍTÉSŰ VEGÁN JOGHURTOT’ ennek a receptje érdekelne, mert hasznos lenne valami a konyhában, amivel helyettesítreni tudnám a tejtermékeket: joghurt, tejföl. Eddig nem nagyon kísérleteztem ezekkel. Egyszer vettem egy bolti növényi joghurtot, de nem jött be sajnos.

    1. Kedves Andi! Köszönöm az érdeklődést, szuper házi joghurt receptem van, sokat kísérleteztem! Nem bonyolult, de egy picit hosszabb annál, mint hogy ide leírjam. Ígérem, hogy még a héten készítek egy posztot belőle!

Comments are closed.