Leves után második fogásként vagy akár desszertként is elkészíthető, gyors, egyszerű finomság. Íze és állaga erősen hajaz a túrógombócra, így kitűnő vegán alternatívája annak. Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom és tápláló.
HOZZÁVALÓK A GOMBÓCHOZ: 1 rész köles, 2 rész rizstej, bio citrom leve és héja, édesítő (almacukor, agavészirup, kókuszvirágcukor stb), valódi vanília
HOZZÁVALÓK A “BUNDÁHOZ”: apró szemű zab, folyékony természetes édesítő (pl. agavészirup), valódi vanília, bio narancs héja
ELKÉSZÍTÉS: a kölest a kétszeres mennyiségű folyadékban lefedve megfőzzük (inkább kissé túlfőzzük) kb. 15-20 perc alatt közepes/alacsony lángon. Majd lehúzzuk a tűzről, ízlés szerint belekeverjük a többi hozzávalót és lefedve hűlni hagyjuk. Amikor már kellően lehűlt ahhoz, hogy ne égesse meg a kezünket, kisebb gombócokat formázunk belőlük és meghempergetjük a bundában.
BUNDA ELKÉSZÍTÉSE: serpenyőben kókuszolajat és édesítőt hevítünk majd beleszórjuk a zabpelyhet, ízesítjük vaníliával, bio narancshéjjal.
TIPP: hidegen és melegen egyaránt nagyon finom. Én általában két napra szoktam főzni, így aznap még langyosan, másnap pedig hidegen fogyasztjuk (hűtőben tárolandó). Ha a zabbunda kihűlt, kérges és “egybefüggő” lesz. Morzsoljuk szét, így már megtudjuk hempergetni benne a gombócokat. Hideg, hűvös idő esetén fahéjat is tehetünk a bundába. Nagy melegben nem ajánlott, ugyanis a fahéj fűtő hatással rendelkezik.
Készítheted vízzel is, úgyis tökéletes lesz.
A folyadék mennyisége növelhető, de az a tapasztalatom, hogy legfeljebb 2,5x-es mennyiségű folyadék bőven elegendő.
Meghempergetheted zab helyett mondjuk pirított mandulaforgácsban is.
TÁLALÁS: tálaljuk friss idénygyümölccsel, illetve lekvárral. Nekem a házi készítésű eperlekvár a kedvencem.
Ha érdekelnek a hasonló témájú cikkek, szívesen olvasnál vegán receptekről és az egészséges, tiszta, növényi alapú táplálkozásról illetve szépségápolásról, kattints ide.
Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.
OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért hálás vagyok.
Köszönöm