Hogyan találtam meg az igazit?

 “Neked szerencséd volt! Én nem vagyok ilyen szerencsés…”

Csodálatos házasságban élek. Mondhatnám, hogy szerencsés ember vagyok, amiért rátaláltam a másik felemre, az igazi lelki társra, a legjobb barátomra, a szerelmemre. De nem gondolom, hogy a szerencsén múlik. A cikk végén öt “titkot” is elárulok, amit az élettől megtanultam, ami megerősít abban, hogy a szerencse nem létezik.

Több év kemény lelki-szellemi munka előzte meg, amit most ebben a bejegyzésben nem fejtenék ki, mert nem is ez a lényeg – koncentráljunk arra, ami előrevisz.  Minden energia, áldozat, szenvedés megérte, hiszen elvezetett idáig! Tudtam, hittem benne és tettem érte. Ma már van egy fantasztikus kisfiunk, egy aktív angyal, egy igazi kis felfedező. Minden nap hálát adok, amiért velünk van. Világra érkezése óta egészen megváltozott férjemmel a kapcsolatunk minősége. Most már hárman alkotunk egy erős egységet.

12002297_10205049199061931_415848292049330416_n

Tulajdonképpen kislány korom óta erről álmodoztam. Folyton hercegekkel, a tökéletes lovaggal, aki a tenyerén hordoz, akit feltétel nélkül szerethetek és aki feltétel nélkül szeret. Mint a tündérmesékben. Aztán teltek az évek és felnőtt koromban is megmaradtam ugyanannak a szentimentális, örök álmodozónak. A barátnőim királylánynak hívtak, rám ragadt ez a név. Környezetem szerint ilyen csak a mesékben létezik. Én tudtam, hogy ez nem így van. És most itt is egy jó tanács: ne hallgass olyanra, aki nem példaként van előtted az adott témában. Jelen téma esetében, miért hallgatnál egy olyan személyre, akinek romokban a kapcsolata? Aki csalódott és feladta az álmait és az elveit? Aki megalkudott, csak azért, mert félt. Félt az egyedülléttől és saját magától.

Környezetem már sürgetett. Ez így röhejesen hangzik, mert még csak 26 éves voltam, de már felvázolták előttem, hogy jobban tenném, ha nem válogatnék ennyire, mivel ahhoz, hogy “időben” (hmmm???) férjhez menjek és családot alapítsak már most meg kell találnom az Igazit. Itt most mellékes a kor, igazából nem is kellett volna leírnom. A lényeg, hogy már rajtam volt a társadalmi nyomás és az elvárások az életemet és a szerepemet illetően. De én végig higgadt maradtam. Tudtam, hogy igenis létezik az a Férfi, akiről kislány korom óta álmodozom. Hittem benne, ezt vizualizáltam évtizedek óta. Nyilván ekkor már magam mögött tudtam jó néhány viharos és igazán szenvedős kapcsolatot. Voltak nagyon kemény évek olyan férfi(ak) mellett akivel sosem lettem volna igazán boldog. Ámítottam magam. Akkor még azt hittem, egy embert meg lehet változtatni. Azt gondoltam, majd velem más lesz, a kedvemért megváltozik.

Azóta már megtanultam, hogy senkitől sem várhatjuk el, hogy megváltozzon. Akkor gyűlöltem Őt, ma már a nyakába ugranék, és megköszönném neki azt a sok-sok tapasztalatot (most már tapasztalatnak nevezem azt, amit akkor pokolnak hívtam). Hálás vagyok neki (is), amiért elvezetett idáig. És hogy mégis miért maradtam vele? Fogalmam sincs. Hittem valami olyanban, ami sosem létezett.

Nincs jó vagy rossz ember. Emberek vannak tulajdonságokkal. Vannak összeillő emberek és kevésbé összeillőek. Kevésbé összeillőek is élhetnek boldogan egy életen át, ha megvan a kölcsönös tisztelet és szeretet a másik iránt és ha mindketten dolgoznak az “ügyön”. Ha mindkét fél részéről tiszták és egyértelműek a szándékok. Ha mindketten tudják, hogy dolguk van egymással.

Összefoglalva az alábbiakat tanultam meg (ezeket magamnak is mondhatnám, hiszen ezeken a felismeréseken én magam is átestem):

 1. Higgy benne!

Talán ez az egyik legfontosabb – a szeretet mellett – az élet minden területén. Tudd, hogy eljön és igazán, mélyen higgy benne, hogy igenis boldog leszel. Vannak mélypontok, de sose téveszd szem elől a célt. Hiszem, hogy minden embernek létezik a másik fele, csak még esetleg nem talált rá. Ha nem keresi, vagy elvakultan benne ragadt egy “kényelmes” langyos pocsolyában amit nevezzünk kapcsolatnak, elárulom, nem is fogja megtalálni. De tudd, hogy már létezik, valahol ott van “kint” a nagyvilágban.

2. ne másokat hibáztass!

Annyira könnyű másokat vagy külső körülményeket okolni. Ne tedd! Számomra óriási lelki szabadságot adott, amikor rájöttem, hogy én döntöttem úgy, hogy benne maradok egy olyan kapcsolatban, amiben nem is vagyok boldog. Hogy miért? Mert hülye vagyok… Ha spirituálisan akarnám megközelíteni a dolgot, azt mondanám, ezt kellett megtapasztalnom ahhoz, hogy olyan emberré váljak amilyen jelenleg vagyok. És ez így is van. Csak sokszor többet tapasztalunk annál, mint amennyire szükségünk lenne az egyéni fejlődésünkhöz. Ne szivassuk magunkat. Semmihez sem fogható érzés amikor rájössz, hogy Te magad vagy okolható a történésekért egyedül, senki más. A Te döntéseid sorozata vezetett el odáig, ahol most vagy. És a legjobb hír ebben az, hogy Te vagy az egyedüli, aki képes változtatni az életén és a hozzáállásán. Fantasztikus, felemelő, felszabadító érzés.

3. Ne alkudj meg!

Hahóóóó! Gondolj csak bele, hogy ez az egyetlen életed van (most megint csak nem mennék bele spirituális vonatkozásokba, tegyük fel, hogy a jelenlegi az egyetlen). Tényleg így akarod leélni? Valóban erre vágysz? Az emberek nagy része – mint ahogyan én is anno – félelemből marad benne egy rossz kapcsolatban. Félünk, hogy egyedül maradunk. Félünk, hogy nem találunk jobbat. Vagy csak lusták vagyunk előről kezdeni mindent, amikor már végre idáig eljutottunk (meddig is??). Én nem alkudtam meg. Nem értem be a számomra tökéletesnél kevesebbel. Én nem akartam leélni úgy egy életet, ahogyan azt évekig  tettem. Rettegésben egy féltékeny hárpiaként. És itt jön megint képbe a hit. Ha hiszel benne, nem fogsz megalkudni.

4. engedd el

Tudom, hogy nagyon nehéz, de ne görcsölj rá. Hogyan? Tereld el a figyelmed, építsd az önbizalmad, tanulj meg önmagaddal minőségi időt eltölteni. És itt ismét képbe jön a HIT. Ha hiszel benne, bizonyosságod van, nyugodt maradsz és nem feszülsz rá a témára és nem hagyod, hogy bárki és bármi befolyásoljon. Tehát a magabiztosság, önbizalom, önbecsülés és hit a kulcs.

5. halLgass a megérzéseidre

Az intuíciók igenis működnek, csak a mai felgyorsult világunkban hajlamosak vagyunk észre sem venni őket. Ezt sokféleképpen lehet fejleszteni, meditációval vagy jógával például. Érezni fogod, amikor megérkezik. Jön az “AHA” érzés. A szíved megsúgja, csak hallgass rá. Ne hagyd, hogy mások vagy a félelmek elbizonytalanítsanak. Ha eljön a lelki társad, akit Neked teremtett az ég, azonnal tudni fogod. Én minden párkapcsolatomban azt hittem, Ő az (tudjátok, majd a kedvemért megváltozik HAHAH). Aztán amikor megismertem a férjemet, akkor jöttem rá, hogy ez az igazi “AHA” érzés. Tudtam, hogy jó helyen vagyok… hogy megérkeztem <3 Addig nem tudtam, milyen érzést kell keresni, mert nem tapasztaltam. De amikor itt az idő, fel fogod ismerni.

társ

 

Szeretettel:

minie

 

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért hálás vagyok. 

Köszönöm