Egy újabb csodálatos hétköznap

Egy átlagos napon is annyi leírhatatlan pillanatban, élményben van részünk. Nagyon nehéz képek vagy szavak formájában visszaadni, de mégis megpróbálom.

Délelőtt szokás szerint dolgoztam, a fiúk elmentek bevásárolni. Nagyon egyszerűen élünk itt, semmi luxus. Jó megtapasztalni, hogy tized annyi ruhával, háztartási cikkel is remekül megvagyunk. Délután elindultunk szokásos tengerparti sétánkra (most pár hónapig nekünk ez a játszótér). Noel mindig várja. “Tente, tente” azaz tenger. Imádja.

Van egy bevált útvonalunk, mindig arra megyünk, mert útközben lehet kapni a legolcsóbb kókuszvizet a környéken, 25 pesoéert (kb 150 Ft). Egy szakadt kis bódé egy ággyal, ami egyben lehet “lakásként” is szolgál. Itt az embereknek nincsenek nagy igényeik. Az egész kis kuckó olyan széles volt, mint az ágy, ami felett polcokon sorakoztak a sörök, üdítők. Tisztaság volt és rend, minden címke egyfelé mutat az üvegeken.

p1140022

Szeretem itt a vasárnapot, olyan nyugodt. Kevés a motor, quad az utcákon. Megérkezünk. Öten ülnek körbe egy kis asztalt és játszák a szokásos dominós helyi játékukat. Egyből megismernek. Noelt mindig nagy lelkesedéssel fogadják: “hola nino”.

p1140024

A tulaj, nagy hasú, fekete, mosolygós úriember, pattan is fel és mondja, hogy “cinque minuto” (5 perc). Egy másik felpattan és hoz nekünk két széket, üljünk le. Várjuk “barátunkat” aki gondolom frissen szerzi a kókuszt épp valahonnan nekünk, mert kifogyott a készlete.

Addig figyeljük a többieket. 4 egyszerű barát. A legfiatalabb 40 év körüli lehet, a legidősebb 65-70. Olyan boldogok voltak. Úgy nevettek és élvezték a játékot, tele izgatottsággal, mint a gyerekek. Mintha megállt volna az idő. Csak álltam, bámultam Őket könnybe lábadt szemmel és fülig érő mosollyal. Csodás pillanatok voltak. Nem is gondolnák, mennyit adtak nekem. Az egyik feláll, felhangosítja a zenét, épp egy számára kedves spanyol szám ment. A hangulat csak fokozódott. Fantasztikus volt ott lenni velük. Lacinak nem mondtam semmit, Ő is ugyanazt érezte mint én.

p1140735

Visszatért a tulaj, hozta a friss, esőtől nedves kókuszdiókat. Rutinos technikával lefaragja, lecsapja a tetejét ás már adja is nekünk. Csordultig vannak a kókuszdiók vízzel, egyszerűen csodálatos. Minden alkalommal hálát adunk, amiért mi és a kisfiunk is ezt ihatja, aki rajong a kókuszvízért. Komolyan mi kellhet ennél több? Itt vagyunk együtt és friss kókuszdiót ihatunk.

p1140751

Ma elég esős az idő, egész délelőtt ki sem tudtunk mozdulni. Délután miután leértünk a partra én játszottam Noellel, majd váltottuk egymást Apival, hogy egy picit végre tudjak olvasni. Nem tartott sokáig, mert már huppant is Noel az ölembe. Az egyik kis resort előtt lévő székeken élveztük a kényelmet (nem sok helyen adatik meg, hogy napozóágyakon pihenjünk).

Noel hahotázott, ahogy a szél pörgette könyvem lapjait.

Megjelent egy szivárvány. Ott tündöklött a Karib-tenger felett. Hangosan nevettem és mutattam a járókelőknek, nézzék, ott egy szivárvány.

p1140272

Azt még eddig nem említettem, hogy van olyan hús, amit imádunk: a kókuszhúst!

p1140039p1140046

Végre leültem és elővettem a könyvemet. És megint csak elfogott a hála érzése. Egy csodálatos könyvet olvasok éppen. Mustó Péter – Csenben születik az élet. Istenről szól, az ima, hit, meditáció és a bizalom erejéről. Minden egyes mondata fantasztikus. Olvasod az idézeteket és azt mondod “WOW”… na ebben a könyvben minden egyes mondat ilyen. Minden egyes mondat megállná a helyét önálló idézetként.

p1140036

Néhány idézet az aktuális oldalakról, egyszerűen fantasztikus:

” A csend nem valaminek a hiánya, hanem annak lehetősége, ami megszülethet.”

“Csak akkor lesz bennem béke, ha az életet elfogadom úgy, ahogy van.”

“… szabad vagyok. Azáltal, hogy elfogadom az életet úgy, ahogy van, nem az ellenállás erősödik bennem, hanem az élet szeretete.”

“A bizalom mellett döntesz a félelmeid ellenére.”

“Csak sötétben világosodhat meg valami.”

“Ami nekünk rossz, az lehet, hogy másnak jó.”

Ott ülök, olvasom ezt a könyvet, hallgatom a tenger morajlását, a fiúk nevetését. Csupán 10 perc nyugalmam volt, mert eleredt az eső.

p1140140

Áldott volt a mai nap (is).

 

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért hálás vagyok. 

Köszönöm