Az eddigi legjobb natúr szempillaspirálom

Ez nem egy beauty blog, de ha találok valami igazán jó és természetes, tiszta dolgot, mint, amilyen a Perla is, nem fogom titokban tartani, hiszen ezzel is hozzájárulunk az EGÉSZséghez. Fontos tudatosnak lennünk bőrápolás területén is, ugyanis nem csupán magunkra és közvetlen környezetünkre van hatással az, hogy mit kenünk magunkra, hanem tágabb környezetünkre, az elővilágra és ezáltal bolygónkra.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem az egyik legnagyobb kihívást a tökéletes természetes szempillaspirál megtalálása jelentette, már ami a szépségápolást és azon belül is a sminket illeti.

Ha még nem próbáltál natúr spirált tudnod kell, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik lepereg, nagyon könnyen leolvad a legkisebb párára vagy esőre és arra esélyem sincs, hogy az alsó pilláimat is ki merjem festeni vele. Ráadásul nem is látványos az eredmény. Már ami a szempillákat illeti, mert látványosnak látványos, ugyanis pár óra után úgy nézek ki, mint egy panda.

panda-649938_640

Na most képzeljétek, úgy tűnik megtaláltam az eddigi legjobb terméket, amiket próbáltam ebben az árkategóriában. Nem pereg le, egész nap tart (ha nem dörzsölöm a szemem), és még a pára/eső sem fog ki rajta. Nem mondom, hogy műszempilla hatást kelt, de arra nincs is szükség, ha már a natúr dolgoknál tartunk. Én nagyon elégedett vagyok vele és évek után végre az alsó pilláimat is ki tudom festeni anélkül, hogy pár óra múlva úgy nézzek ki, mint egy pandamaci.

A TERMÉK

Ez a remek kis termék pedig a DM saját márkás terméke, az Alverde 12 hours Long Stay nevű spirálja, ami ha jól emlékszem, 1200 forintomba került. Nagyon szeretem, az összetevői nagyon szépek, bár akinek ez fontos szempont, vegye figyelembe, hogy a termék nem vegán, ugyanis méhviaszt tartalmaz.

alverde_natur_szempillaspiral_termeszetes_smink          alverde_szempillaspiral_natur_termeszetes_smink

összetevők

Water / Aqua, Alcohol al, CI 77499 sz, Cera Alba / Cera Flava / Beeswax eo 1 0, Oryza Sativa (Rice) Bran Wax, Cetearyl Alcohol eo I eu I al 2 1, Shellac eo, Dodecane, Hydrolyzed Jojoba Esters, Potassium Cetyl Phosphate ti Simmondsia Chinensis (Jojoba) Seed Oil, Rosa Damascena (Rose) Flower Water, Serica h, Dehydro Xanthan Gum, Ultramarines sz 0 0, Tocopherol a I v 2 2, Helianthus Annuus Seed Oil eo, Ascorbyl Palmitate a I v I gy 2 0, Parfum / Fragrance i, Limonene i, Linalool i, Citral i, Citronellol i, Geraniol i, Benzyl Benzoate i

Az összetevőknél érdemes tudni, hogy az Alverde esetében a parfum természetes illóolajokat takar, nem pedig mesterséges illatanyagokat, valamint az alkohol ökológiai gazdálkodásból származik és növényi eredetű.

első tapasztalatok

Az első néhány használatnál felkenés után körülbelül 20 percig icipicit irritálta a szemem. Egyáltalán nem nevezném kellemetlenségnek, szerintem bőven kibírható, lehetséges, hogy a benne található természetes alkohol okozza. Ha folyamatosan fennállna az a picit csípős érzés, nem használnám, de mivel hamar elmúlt felkenést követően és az is csak az első héten, elnézem neki, nekem megérte a kezdeti apró “nehézség”. Akinek nem érzékeny a szeme vagy hozzám hasonlóan átvészeli azt a rövid cseppet sem nehéz kezdeti időszakot, ajánlom ezt a terméket.

Ha feliratkozol erre az ingyenes online mini tanfolyamra sok érdekességet tudhatsz meg a natúr bőrápolásról és hogy hogyan manipulál minket a kozmetikai ipar.

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért, támogatásért hálás vagyok. 

Köszönöm