Adventi várakozás – édesség és játékfelhalmozás nélkül

Noel márciusban lesz 3 éves, és ez az első olyan Karácsony és Mikulás, amit Ő is tudatosan megért és nagyon várja már – még ha nem is tudja pontosan, miről van szó. Szeretném csodálatossá tenni neki ezt a hónapot. Olyan hamar elillan a gyermekkor, csupán 3-4 év, amit ebben a varázslatos világban élnek – utána általában már kiderül számukra az igazság… 

Furcsa volt ezt az előző mondatot így leírni, hiszen úgy tűnik, mintha hazudnék Noelnek, pedig valamit megfogadtam: soha nem fogok neki hazudni, teljes értékű emberként, tisztelettel tekintek rá, akinek csak az igazat mondom. Bevallom, kis fejtörést okozott nekem ez a téma, volt olyan pont, hogy azt gondoltam, kezdettől elmondom neki, hogy igen, régen volt egy bácsi, Szent Miklós, de nem ő viszi ki minden gyermek ajándékát és a Mikulások, akiket lát, kedves bácsik, akik szeretnék fenntartani ezt a szép hagyományt…

Végül mégis a klasszikus verzió mellett döntöttem (ezt a részét a férjem rám bízza, ezért írok kivételesen egyes számban). Ennek az az oka, hogy kiváló a hosszú távú memóriám és pontosan emlékszem gyermekkorom minden részletére, beleértve, azt a csodát és izgalmat, amit a Mikulás várakozása okozott. Semmihez sem fogható érzések ezek, melyek talán sosem jönnek vissza az életünkbe. Nekem személy szerint nem okozott egyáltalán semmilyen törést, amikor kiderült a valóság. Egyik évben hittem benne (pontosan emlékszem rá), következő évben pedig már  valahogy nem (akkor voltam 7 éves, első osztályos).

Szóval a lelkiismereti kérdést és azt, hogy ez most hazugság -e vagy sem, félretettem és szeretném felejthetetlenné tenni ezeket a csodával átitatott éveket.

FEMINIE blogpost banner (8)

Természetesen, mint mindenben, ebben is a tudatosságra törekszem. Ez nem azt jelenti, hogy Noel ne örülne legalább annyira, mint bármely más gyerek. Sokszor sajnálják “szegény” fiamat, mert nem adok neki csokit vagy nem kap meg minden (felesleges) játékot. Minden nevelés és szokás, példamutatás kérdése. Noel legalább annyira örül egy kis tál áfonya vagy egy passion fruit látványának, mint más a túró rudinak. Nem vagyok híve sem az egészségtelen dolgoknak sem pedig a felhalmozásnak, felesleges kacatok gyűjtésének és a pazarlásnak. Így adventkor sem fogok kivételt tenni, hiszen ezek nélkül is legalább akkora örömet okozhatunk, sőt!

A kissé hosszúra sikeredett bevezető és gondolatmenet után, íme, hogy készülök az adventi időszakban.

Alapvetően szeretek mindent saját kezűleg készíteni, olyankor még izgalmasabb a készülődés, hiszen valóban minden szeretetem benne van abban az ajándékban. Viszont most megvettem az adventváró kis zsákocskákat, amiket majd évekig tudok használni (a papírt biztosan egyből összegyűrte volna Noel és dobhattuk volna ki, annak meg nem látom értelmét).

Adventi kis zsákocskák
Adventi kis zsákocskák

Na de mit is rejtenek a kis zsákok?

Leginkább élményt. A zsákocskák körülbelül fele olyan élményeket rejt, melyeket az angyalkák aszerint állítottak össze, mik a kedvenc időtöltései, nem mindennapi élményei Noelnek, valamint új élményekkel is bővül, például az adakozás örömével. Minden nap egy kis tekercset rejt, melyeken az alábbi kis “feladatok” lesznek:

  • Ma a Mamival nagyon sok darabra vágsz egy nagy papírt a legnagyobb ollóval.
  • Ma a Mamival becsomagolod az egyik olyan szép játékodat, amivel nem játszol és elviszitek a Mikulásgyárba olyan kisgyerekeknek, akiknek az anyukájuk és az apukájuk nem tud ajándékot venni.
  • Ma kimentek a Mamival hóembert építeni és megdobjátok egymást hóval.
  • Ma sógyurmát készítetetek és gyurmázni fogtok.
  • Ma teleszórjátok a szobádat apró kis labdákkal és abban hemperegtek, magasra dobáljátok.
  • Ma fenyőfát festesz a talpaddal és a tenyereddel.
  • Ma rajzoljatok valami szépet a Mikulásnak.
  • Ma készítsetek valami szépet az angyalkáknak.
  • Ma építsetek egy nagy bunkert és bujjatok be alá a kis világító tojásoddal.
  • Ma meggyújtjuk az összes gyertyát és azt játszuk, hogy a csillagok között vagyunk (öko gyertya)
  • Ma kifulladásig ugrálunk a nagy ágyon.
  • Ma a Mamival elmentek a Karácsonyi vásárra és megnézitek a fényeket és sültgesztenyét esztek.
  • Ma Apival elmész fenyőfát vásárolni, amit majd az angyalkák feldíszítenek Karácsonykor
  • Ma kekszet süttök a Mikulásnak (ajándék keksznyomdával)
  • Ma pici ajándékcsomagokat készítetek és ráakasztjátok a szomszédok kilincseire
A kekszsütéshez ezek a kis keksznyomdák lapulnak majd a zsákban
A kekszsütéshez ezek a kis keksznyomdák lapulnak majd a zsákban

Ahol nem kis feladat, élmény lapul, ott apró kis fadíszek lesznek, amit majd Noel felakaszthat a karácsonyfára. Így kap is valami aranyosat, de nem fölösleges dolgot és így egy kicsit Ő is kiveheti a részét a fadíszítésből.

P1170447 (800x800)

Mi lesz a mikuláscsomagban?

A mikuláscsomagba csupa egészséges finomság kerül majd (ezeket imádja Noel): keksz, aszalt ananász, fenyőmag, mazsola, passion fruit, egész diók és egy diótörő – imád diót törni, ezzel meg is van az aznapi program… és úgy még néhány heti izgalom 🙂 🙂 Tavaly a Karácsonyt a Dominikai Köztársaságban töltöttük, ahol kaptunk egy zacskó diót ajándékba, a több hónapos ott létünk alatt ez állandó program volt Apival. 🙂

P1170443 (800x600)

Annyira közhelynek tűnt régen, de most már tudom, hogy egy szülőnek valóban az a legnagyobb öröm az életben, ha a gyermeke igazán boldog és olyan szeretetben és élményekben gazdag gyermekkort adhat neki, ami örök emlék marad számára és egy életen át végigkíséri.

Íme a delikvens, akiért ez a sok örömteli felhajtás...
Íme a delikvens, akiért ez a sok örömteli felhajtás…

Ti hogy készültök az adventre?

minie

Tetszett a cikk? Segíts, hogy minél  több nyitott szívű olvasóhoz eljuthasson. Lehet valakinek épp erre az információra van szüksége.

OSZD MEG és LIKE. Minden visszajelzésért, támogatásért hálás vagyok. 

Köszönöm

 

2 thoughts on “Adventi várakozás – édesség és játékfelhalmozás nélkül

    1. Hűű de boldog vagyok, hogy ennyire tetszik, köszönöm a visszajelzést 😀 <3 Remélem, Noelnek is tetszeni fog az elképzelésem 🙂 Holnap kiderül... 😛

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *